Szenvedélybeteg szülők felnőtt gyerekei csoportfoglalkozás

Pontosan tudjuk, hogy mit érzel. Mi is átéltük.

Miről szól ez a csoportfoglalkozás?

Ha szenvedélybeteg, vagy érzelmileg elérhetetlen, esetleg bántalmazó volt egyik vagy mindkét szülőd, az ahogyan most működsz, egy normális következménye a veled történteknek.  Mindannyian kis királylánynak, királyfinak születünk, aztán történnek velünk ilyen-olyan események, amik által valamilyenné válunk. 

Vagyis veled, a működéseddel nincs semmi baj, normális következménye egy nem normális helyzetnek. A kihívás az, hogy ami akkoriban segített a túlélésben, pont az gátol most a mindennapokban.  Ezért ahhoz, hogy felnőttként sikeres lehess az életedben változtatnod kell a működéseden.

A program egyrészt önsegítő csoport, ahol közösen dolgozunk a kihívásainkon, másrészt egy gyakorlati útmutató, egy sorvezető ahhoz, hogy meg tudd változtatni az eddigi működésed. Fontos, hogy nem terápia és nem is helyettesíti azt! Minden rendszer, az ember is, akkor tud változni, amikor rálát arra, hogy mit működtet. Ezért szükséges beszélnünk a múltról, de csak annyiban érintjük, ami a jelen megértéséhez és a jövő tervezéséhez szükséges.

Kinek szól a csoportfoglalkozás?

Neked szól a csoportfoglalkozás, ha

  • az egyik, vagy mindkét szülőd szenvedélybeteg volt gyerekkorodban,
  • az egyik, vagy mindkét szülőd agresszív, vagy passzív-agresszív volt gyerekkorodban,
  • az egyik, vagy mindkét szülőd érzelmileg elérhetetlen volt gyerekkorodban,
  • azt érzed, hogy más vagy, mint a többiek
  • találgatod, hogy mi a normális, hogyan is kellene viselkedned,
  • nagyon ragaszkodsz a kontrollhoz,
  • impulzív vagy, ha előjön egy probléma, azonnal, gyorsan reagálsz, akár mérlegelés nélkül cselekszel,
  • indulatkezelési kihívásaid vannak, vagy elfojtod a feszültséged, vagy azonnal ugrasz,
  • türelmetlen vagy, leginkább magaddal,
  • kritikus benső hangod van, szigorúan bánsz magaddal,
  • vagy mindent magadra vállalsz, vagy épp ellenkezőleg, gyorsan feladod a dolgokat,
  • belül bizonytalan vagy, folyamatosan elismerésre, megerősítésre vágysz,
  • nincs önbizalmad, önértékelési problémáid vannak,
  • nem igazán tudsz mit kezdeni az érzelmeiddel, nehezen fogalmazod meg, nehezen fejezed ki,
  • gyakran gyötör szégyenérzet,
  • nem szereted magad
  • hajlamos vagy alárendelődni a kapcsolataidban,
  • mindent és mindenkit magad elé helyezel,
  • nehéz számodra az intim kapcsolatok kialakítása, fenntartása,
  • rendszeresen rosszul választasz párt, hajlamos vagy bennragadni rossz kapcsolatokban,
  • szorongásos, depressziós tüneteid, esetleg pánikrohamaid vannak,
  • változtatni szeretnél,
  • kiegyensúlyozott, elégedett életre vágysz.

Miért érdemes közösen dolgozni ezen a területen?

A csoportfoglalkozások keretében, biztonságos közegben tükröt tartunk egymásnak, amiben megláthatjuk és a csoport megtartó erejének segítségével elfogadhatjuk valódi önmagunkat és dolgozhatunk azokon a területeinken, ahol változást szeretnénk elérni. Hatalmas erőt ad megtapasztalni, hogy nem vagyunk egyedül a kihívásunkkal, hogy mások is hasonló kihívásokkal küzdenek. Megtapasztalhatod, hogy milyen érzés, amikor megértenek, elfogadnak, támogatnak. Sok új nézőpontot, megoldást ismerhetsz meg a csoporttagok által.

Mire számíthatsz, ha úgy döntesz, velünk tartasz?

  • Havonta jó hangulatban, jó társaságban eltöltött találkozásokra.
  • Kis csoportra, maximum 6-8 főre.
  • Önmagad megismerésére, elfogadására, és változást elősegítő technikákra.
  • Kommunikációs és konfliktuskezelési működésed megismerésére és a változást elősegítő ismeretekre, technikákra.
  • Kommunikációs modellekre, szituációs játékokra (például egy alkalommal megtanulunk nemet mondani is).
  • A következő módszerekre: légzőgyakorlatok, érzelemszabályozó gyakorlatok, Mindfulness technikák /meditáció, relaxáció, vizualizáció/, kineziológiai stresszoldó módszerek, NLP – neuro-lingvisztikus programozás, AFT – Attractor Field Techniques©®, Erőtér terápia©®, EFT – Érzelmi Felszabadítás Technika, alvásrendezés.
  • Tükörre, amit egy biztonságos közegben tartanak neked, amiben megláthatod a valódi önmagad.
  • A csoport megtartó erejére, aminek segítségével könnyebbé válik mind az elfogadás, mind a változtatás.
  • Titoktartásra. Ami a csoporton belül elhangzik, az ott is marad.

Hogyan épül fel a folyamat?

  • 10 alkalomra szerződünk. Ha még nem vagy az Ügyfelem, akkor egy fél órás, előre egyeztetett online vagy telefonon történő beszélgetés alkalmával megbeszéljük a részleteket és közösen eldöntjük, hogy a csoportmunka vagy az egyéni folyamat a Neked való inkább. Ha már az Ügyfelem vagy, természetesen erre az alkalomra nincs szükség.
  • Zárt csoportban működünk, ezért az első közös alkalom után kérem döntsd el, hogy végig velünk tudsz-e jönni. Ez magad és a többiek miatt is szükséges lépés. Vagyis van időd és lehetőséged az első egyéni és az ezt követő csoportos alkalom alapján eldönteni, hogy tetszik-e neked ez a fajta működés.
  • Havonta egy alkalommal, hétköznap délután, közösen egyeztetett időpontban zajlanak a foglalkozások.
  • Minden alkalom végén van önsegítő csoportmunka, ahol (igény szerint) egy alkalommal a Te ügyed, a Te elakadásod meghaladásán dolgozik az egész csoport.
  • A találkozások közt sem engedem el a kezed, zárt Facebook csoportban tartjuk egymással a kapcsolatot, illetve az alkalmak közt számíthatsz önállóan feldolgozandó anyagokra, önismereti tesztekre.

Tematika

  • Szenvedélybeteg családmodell. Tranzakcióanalízis.
  • Családi mintáink feltérképezése: milyen mintákat hozunk anyai, apai ágról? Milyenek a nők? Milyenek a férfiak? Milyenek vagyunk mi?
  • Párkapcsolat: női és férfi minőségek. Mire kell különösen figyelnünk párválasztáskor? Milyen red flagek jelzik azt, amikor nem jó úton járunk? Hogyan esünk szerelembe? Milyen összetevők szükségesek egy jó párkapcsolathoz?
  • Hogyan tudunk változásokat elérni a működésünkben? Változást, fejlődést elősegítő technikák.
  • Hogyan kommunikáljunk? Kommunikációs modellek, konfliktuskezelés.
  • Amit a stresszről tudni érdemes: Stressz fajtái, a szorongás megjelenésének az okai, tünetei, hogyan zajlik le a stresszfolyamat, krónikus stressz szakaszai, megküzdési stratégiák. Hogyan függ össze a fizikai, érzelmi, mentális szint? Szorongás oldásának első lépései, napi gyakorlatok, konkrét eszközök, amik segítenek. Mit tegyünk, ha pánikrohamunk van?
  • Fizikai szint: étrend, testmozgás, légzőgyakorlatok, vízfogyasztás, alvásrendezés. Vizualizáció a testi tünetek csökkentésére. Kineziológiai stresszoldó gyakorlatok. AFT, EFT.
  • Érzelmi szint rendbetétele, érzelemszabályozó gyakorlatok, NLP technikák, belső gyermek meditáció.
  • Mentális szinten harmónia teremtése, elmetevékenység csillapítása. Gondolati mintáink megváltoztatása.
  • Önszeretet, öngondoskodás fontossága, külső kapcsolatok rendbetétele, újratervezés.

Fontos:

 

A foglalkozás alkalmanként 3,5 – 4 órát vesz igénybe és 25.000 Ft/fő/alkalom összegért jelentkezhetsz a csoportba.

Lehetőséged van 5 alkalmat egy összegben rendezni, ebben az esetben 5% kedvezmény illet meg.

Ha érdekel a lehetőség, további információért csatlakozz a nyitott Facebook csoportomhoz:

https://www.facebook.com/groups/3829285537397368

Vagy kövesd a Facebook oldalamat:

https://www.facebook.com/kineziologus.koczananita

További szolgáltatásaimról itt tájékozódhatsz.

Keress bátran személyesen!

Szeretettel: Anita

  •  

Jelentkezés

Kóczán Anita

Kóczán Anita coach kineziológus vagyok.

Küldetés

A hozzám fordulók részére szeretnék megfelelő segítséget nyújtani ahhoz, hogy boldogabbá, élhetőbbé, szabadabbá váljon az életük. Rendkívül motiváló és felemelő érzés látni, amikor valaki megtalálja a helyét az életében, ahogy rendeződnek a körülményei és elindul a saját útján. Őszinte örömmel tölt el, amikor ennek a folyamatnak részese lehetek. Ezúton köszönöm a jelenlegi és jövőbeni Kliensemnek a megtisztelő bizalmat, amivel hozzám fordultok. Nem könnyű segítséget kérni, de ha megteszed, elindulsz azon az úton, ami közelebb visz önmagadhoz és egy minőségileg jobb, boldogabb jövő felé vezet.

Maradjunk kapcsolatban!