Numerológia
Numerológia
Az emberi természet megfigyelői évezredek óta kutatják a közös vonásainkat, hogy jobban megérthessék milyen erők formálják személyiségünket, sorsunkat.
A numerológia (számmisztika) eredete egészen az ókori Görögországig vezethető vissza. A “Számok Atyja” néven ismert híres matematikus és filozófus Pitagorasz minden dolgok alapjának a számok rendszerét tekintette, mely az egyetlen örökkévaló létező, és amellyel minden létező viszonyt ki lehet fejezni. 2.500 évvel ezelőtt Egyiptomban és Babilóniában ismerkedett meg a numerológia tudományával, majd Görögországba visszatérve megalkotta, az un. pitagoraszi ABC-t, amelyet a modern a numerológia a latin ABC betűivel kiegészítve használ. Tanításai nyomán számos iskola alakult, követői sajátos rendszereket állítottak fel, melyek segítségével minden ember “besorolható” valamely számkategóriába.
A numerológia az önismeret eszköze, az asztrológia társtudománya, tapasztalati tudomány, amely a születés számaiból, és a név betűinek számértékéből következtet. Segítségével megismerhetjük, hogy mi végre születtünk a Földre, mi a küldetésünk, amit végre kell hajtanunk. Minden szám egy bolygót jelent és ugyan azokat az analógiákat, tulajdonságokat jelenti, mint amit a horoszkópban értelmezünk. A számok szimbólum rendszerében, benne van sorsunk, személyiségünk, jellemünk, valamint életünk hosszabb-rövidebb ciklusai, sorsfordulóink is.
Legfontosabb számunk a Sorsmisszió szám, amely azt mutatja, mi a feladatunk, küldetésünk, jelenlegi életünkben.
A másik fontos adat a Név, amelynek számértékeiből megtudhatjuk, hogy az illető, hogyan viszonyul életfeladatához.
A magánhangzók értéke, mutatja a Belső Énünket, hogy valójában milyenek vagyunk – még mi sem tudjuk igazából, hiszen itt van a tudatalattink.
A mássalhangzók értéke a Külső Énünk, amit a külvilág felé mutatunk.
A Belső én és a Külső én összege a Teljes Névszám, a személyiség benső tartalmát mutatja, valamint, hogy milyennek lát minket a külvilág, és hogyan oldjuk meg a sors által hozott lehetőségeket.
A számok hajlamosítanak, de nem köteleznek semmire. Mindenki saját szabad akaratából eldöntheti, hogy az adott szám pozitív vagy negatív oldalát használja ki.
Az elemzés ára 22.000 Ft. A személyes vagy online konzultáció előtt kérlek, küldd el részemre az elemezni kívánt személy nevét, születési nevét, ha van titulusát, születési dátumát.